Újkőkorszak: a hidegburkolatok világa

2012.02.22.

Hidegburkolat: ez a név tökéletesen illik arra a burkolatfajtára, amit illet, hiszen mind tapintásra, mind látványra valóban hideg. Mégis vannak helyiségek, amiket nem tudunk – és nem is lehet – elképzelni nélküle.



Régen ezeket a burkolatfajtákat csak azokban a helyiségekben alkalmazták, ahol a padló vagy a fal nagy igénybevételnek, víznek, sárnak volt kitéve. A padlófűtés elterjedésével egyre inkább meghonosodik az előtereken, konyhákon és fürdőszobákon kívül a nappalikban, ebédlőkben is. Hagyományos fűtésű lakásokban e helyiségekben ma sem ajánlott, hiszen télen a lábnak kellemetlenül hideg.  Látványában is hűvösebb benyomást kelt, mint a faburkolatok vagy a szőnyegpadló, de főleg kertkapcsolatos nappaliknál a könnyű tisztán tarthatósága miatt a közkedveltségi listán az első helyre lépett elő. Köszönhető ez annak az óriási szín- és mintaválasztéknak is, amit ma a kereskedelem kínál. A világ számos tájáról importált burkolólapok között a választás nem könnyű feladat. A döntéshez az áron, az anyagokon, a színeken és a mintákon kívül vegyük figyelembe a minőségi követelményeket is.



Lehet, hogy egy másod- vagy harmadosztályú padlólap első látásra kedvező vételnek tűnik, de nem biztos, hogy kiállja az idő próbáját. Számíthatunk rá, hogy pár éven belül fénye halványodik, felülete megkopik. Ilyenkor általában ki kell cserélni az egészet, ami nem kis költséggel és felfordulással jár. A másodosztályú burkolólapok esetében méretproblémák is felléphetnek. Ez a minőséget nem rontja, csak a mesternek okoz fejtörést és többletmunkát az esztétikus végeredmény létrehozása. A néhány milliméteres eltérések bizony szembetűnőek és bántóak lehetnek akár a falon, akár a padlón. Egy másik fontos szempont a kopásállóság. Ezt a gyártók minden padlólap csomagolásán kötelesek feltüntetni. Lakások belső tereiben hivatalosan elég a hármas kopásállósági kategória, de a magunk megnyugtatására, ha lehet, válasszuk a négyest. Ötös kopásállóság csak különösen nagy igénybevételű területeken (üzletekben, közösségi helyiségekben) szükséges. Újabban arról is találunk információt a csomagoláson, hogy az adott burkolat mennyire csúszós. Ezt főleg fürdőszobákba szánt lapoknál érdemes figyelni. Javíthatunk a burkolat végleges formáján, ha olyan burkolólapcsaládot választunk, amelyik rendelkezik a hagyományos padlólapokon kívül lábazati elemmel, lépcsőlappal és különböző sarokelemekkel (persze, csak ha ezekre szükség van). Olyan helyiségekben, amit télen nem fűtünk, még ha fedettek is, mindenképpen fagyálló burkolólapot és természetesen fagyálló ragasztóanyagot használjunk. Kültérre vagy különösen csúszásveszélyes helyekre (pl. mosókonyha) csúszásgátló felületű burkolóanyagot válasszunk.



Bármilyet is vásároltunk végül, ajánlatos néhány darabot tartalékba eltenni. Biztosak lehetünk benne, hogy ha pár év múlva egy leejtett borosüveg vagy kalapács miatt esetleg ki kell cserélnünk egy-két darabot, már nem kapunk ugyanilyet.
Nézzük, milyen anyagok között válogathatunk a szaküzletekben. Talán legkedveltebbek a kerámia burkolólapok. Mázas és mázatlan felülettel, fényes és matt kivitelben egyaránt vásárolhatók. A gazdag szín- és mintaválasztékon kívül méretválasztékuk is bőséges. 5x5 cm-estől 60x60 cm-esig, ráadásul sokféle formában kaphatók. Formájukkal remekül korrigálhatóak a tér esetleg rossz adottságai. Téglalap alakú padlócsempékkel tágítani vagy rövidíteni tudjuk az adott területet. A hálóban rakott padlólap hivatalosabb, elegánsabb, míg a diagonál kicsit barátságosabb, melegebb hatású. Nagy terekben a két lerakási forma variálásában nagy lehetőségek rejlenek. A gyártók általában ugyanabból a kerámialapból több szín- és árnyalati variációt kínálnak. A színek keverése remek játék. A klasszikus szépségű sakktáblamintán kívül bátran próbáljunk ki más mintákat is. A lehetőségekről a szaküzletekben készséggel adnak felvilágosítást. A végleges döntés előtt mindenképpen rajzoljuk le (akár a padlón vagy falon a valódi méretében) a megálmodott kompozíciót. Ugyanis ha a végeredmény mégsem tetszik, nehéz a korrigálás.



A már az ókorban is használt üvegmozaikot kezdetben csak a medenceterekben használták, de mindinkább betör a fürdőszobákba, konyhákba is. Ezt a lenyűgöző hatást kiváltó burkolóanyagot színezett nyersüvegből metszik, körülbelül 2x2 cm nagyságúra. A könnyebb felrakás érdekében általában egy speciális anyagra felragasztva árulják. Kész állapotban egy érdekesen színjátszó, nagyon elegáns burkolat. Szépségéhez hozzátartozik, hogy felülete soha nem lesz egyenes. Noha nem tartozik a legolcsóbb megoldások közé, divatteremtő hatását mutatja, hogy már kerámialapokból is próbálják utánozni.



A natúr kőlapok akár szabályos, akár szabálytalan formában a természetet hozzák otthonunkba. Egyre bővülő választékban kaphatók, a felhasználási igényeknek megfelelően feldolgozva, alakra vágva. Leggyakoribb a homokkő, a mészkő, a gránit, a márvány és a pala. Padlóburkolatként leginkább kültérben alkalmazzák, de beltéren is érdekes felületeket lehet velük létrehozni úgy a falakon, mint a padlón. Általában könnyen tisztíthatók, bár a pala zsírra, míg a márvány savra érzékeny. Legerősebb a gránit, gyakorlatilag örök életű.
Reneszánszát éli a klinker. A speciális anyagból, magas hőmérsékleten égetett burkolólapok a modern lakberendezés kedvencei mind kül-, mind beltéren. Beszerezhetők piszkosfehér, sárgás, vörös és barna színekben.



Újra megjelent a műkő. Az apró kövekből, cementből és műgyantából öntött lapok régi házak felújításánál remek lehetőségeket rejtenek magukban.
Érdekes padlóburkolatot alakíthatunk ki a hagyományos technológiával, kézzel vetett téglából is. Az öreg mesterek keze alól kikerülő, napon szárított téglákkal különlegesen szép felületek hozhatók létre.








Tetszett a cikk? Kérje hírlevelünket!

Értesüljön az elsők között a legújabb trendekről, inspiráló lakberendezési ötletekről.

Tetszett a cikk? Ossza meg!

E déli tájolású kertben minden a fényről szól, mivel szerencsés elhelyezkedésének köszönhetően nincs semmi, ami nemkívánatos árnyékot borítana a területre.

Ívelt formái a környezetbe simulnak, karakteres részletei viszont meglehetősen szembetűnőek ennek az épületnek. Nem mindennapi látvány. Az utcán sétálva lehetetlen nem észrevenni a házat. Első, szembetűnő jellegzetessége a falak és a tetőszerkezet lágy...

A kétszintes házat szerkezetkészen vásárolta meg az ifjú pár. Olyan otthont óhajtottak, amely a kor követelményeinek megfelelően divatos, híven tükrözi dinamikus életmódjukat, ugyanakkor kényelmes, bensőséges légkört sugároz.

A lakástextilek felöltöztetik otthonunkat, meghatározó hangulatot teremtenek. Kifejezik stílusunkat, ízlésünket, karakteresebbé varázsolják környezetünket. A választás azonban nem könnyű, hiszen végtelen szín- és mintaválasztékot találhatunk a szaküzletekben.

Néha bizony nyáron is elkel egy kis melegség a kertben. De ha nincs hideg, akkor is jólesik nézni a lángok táncát a szabad levegőn, egy pohár borral a kezünkben. Nos, ha nem vetjük meg az ilyen élvezeteket, szerezzünk be egy kertben használatos tűzrakóhelyet, vagy egy hordozható minikandallót.

1074 Budapest, Dohány u. 39.

Csaphornyos és intarziás parketták, csaphornyos parketták, svédpadló, thermó parketták.

9700 Szombathely, Csaba u. 12.

Ön még viszi sétálni porszívóját? SISTEM AIR: Európa piacvezető központi porszívói már Magyarországon! Tegye kényelmesebbé,egészségesebbé, biztonságosabbá otthonát!

1106 Budapest, Keresztúri út 208.

Belsőépítészet, egyedi bútorgyártás, generálkivitelezés, arculattervezés.

2310 Szigetszentmiklós, Csepeli út 14.

Magánkerti játékok, közterületi játszóterek, kerti bútorok, virágládák, kiegészítők.

5000 Szolnok, Tófenék út 11.

Nyílászáró, redőny, reluxa, szalagfüggöny, roletta, napellenző, rovarháló, biztonsági fólia gyártása, forgalmazása.

© MInden jog fenntartva Otthonteremto.hu 2012