Tűzről pattant szépség – a kovácsoltvas
2010.08.11.
A kő és a fa mellett a természetet képviseli házainkban. Akár építészeti, akár belsőépítészeti elemek, akár dísztárgyak vagy éppen mindennapi használati tárgyak készülnek belőle. Dísz, ékkő, mely magán viseli készítője névjegyét, és alakítja, finomítja az épület vagy a belső tér esztétikáját.

A vas már több mint 3000 éve szolgál minket. Számos felhasználási módja között az építészetben betöltött szerepe igen hangsúlyos, egyrészt a szerkezetek építésében, másrészt mint művészi elem.
Bátran mondhatjuk, hogy a kovácsoltvas díszítőtechnika a középkortól a szecesszióig kiteljesedett és virágkorát élő művészete ma reneszánszát éli. Készülnek belőle gyönyörű kerítések, kapuk, rácsok, korlátok, melyek feldobják, erősítik az épületek karakterét, stílusát. De a kovácsoltvas termékek megtalálhatók otthonaink falain belül is, főleg a mediterrán stílushoz kapcsolódnak, az apró dísztárgyaktól kezdve a tárolóbútorokon keresztül az ülőbútorokig számos variációban fordulnak elő.
De mi is az a kovácsoltvas?
Az úgynevezett kovácsoltvas munkákat három kategóriára oszthatjuk. Vannak a hagyományos, kézi kovácsolással, illetve a gépi kovácsolással készült termékek, és természetesen itt is megjelent a nagy tömegben való gyártás.

A legértékesebb darabok hagyományos kézi kovácsolással készülnek. Az alapanyagot vörösre hevítik, és üllőn, kalapáccsal, apró ütögetésekkel, hajlítással, nyújtással, csavarással érik el a kívánt formát. (A technika fejlődésével a kézi gyártásban is történtek változások. Ma az alapanyagként használt rúdanyagot már nem kézzel, hanem géppel formázzák, és a tűzben történő hegesztést is sokszor felváltja az ív- és a lánghegesztés.) Az ily módon készített munkáknál az elkészült darab felülete kicsit érdesebb, hiszen az ütések nyomai mindig megmaradnak. De ez nem hiba, sőt ez adja a szépségüket. Szinte sugárzik belőlük a természetesség, a tűz adta melegség. De ahhoz, hogy a végeredmény tökéletes legyen, nemcsak komoly fizikai erő, hanem anyagismeret, hatalmas szakmai tudás és természetesen nem csekély szépérzék, művészi véna is kell hozzá.

A nagy tömegben gyártott termékek sajtolással, préseléssel készülnek. Mivel ez nem annyira munkaigényes, ezek a termékek olcsóbbak, de egyediségük odaveszett.
Ha egyedi darabokat szeretnénk alkotni, a folyamat első, legfontosabb lépése a tervezés. Legjobb, ha először mi magunk eldöntjük, hogy mit szeretnénk. Akár belső téri, akár külső munkáról van szó, legfontosabb a környezetnek való megfelelés – főleg az építészeti elemeknél.

A korlátok, kerítések, rácsok stb. mindig harmonikusan illeszkedjenek az épülethez, hogy a tökéletes összhang minden esetben létrejöjjön. Építészeti elemeknél már az építészt felkérhetjük a tervezésre, így biztos, hogy megmarad a koncepció. Ha nincsenek saját ötleteink, vagy nem vagyunk tisztában a kovácsoltvas adta lehetőségekkel, forduljunk eleve a kovácsmesterhez, aki általában nem csupán a gyártásban, de a tervezésben is segít nekünk. Mintaalbumok és már elkészült munkák adta ötletekből alakulhat ki az általunk megálmodott termék végső arculata. A vas egyik legjobb tulajdonsága, hogy anyagában semleges, így igényünk szerint akár tömör, akár szellős, áttört felületek kialakíthatók belőle.

A pontos tervek elkészülte után következhet az árajánlat és a tényleges gyártás. A gyártás egyik számunkra mint megrendelők számára legfontosabb fázisa a felületkezelés, hiszen ez határozza majd meg a kész munkadarab időtállóságát, biztosítja a hosszú távú szépségét: a tartósságon kívül fontos, hogy a felületkezelés után is megmaradjon a természetesség. A felületkezelésre alapvetően három technológia létezik: a horganyzás, a lakkozás és az olajozás. A horganyzás mattezüst színt kölcsönöz a fémnek. A lakkozás a fém textúráját emeli ki. Az olajozás barnás árnyalatot ad az anyagnak. A három eljárás közül a horganyzástól lesz a legtartósabb a felület. Az ezzel az eljárással kezelt fém akár 30 évig is korrózióálló marad. A végső színt festéssel érhetjük el.

Ha jó volt a tervezés, szakszerű a gyártás, és körültekintő a felületkezelés, a kovácsoltvasból készült elemek hosszú távon izgalmas karaktert adhatnak épületeinknek. De használatánál legyünk mérsékletesek. Sem az épület külső látványánál, sem a beltérben nem szabad túlzásba vinni a kovácsoltvas elemeket, hiszen azok szépségét éppen egyediségük emeli ki.

A kovácsoltvas ápolása
Ahhoz, hogy hosszú távon élvezni tudjuk kovácsoltvas kerítéseinket, dísz-, illetve használati tárgyainkat, gondot kell fordítani ápolásukra, felújításukra. Különösen igaz ez a szabad térben elhelyezett darabokra.
A felújítás mindig a régi, töredezett festékréteg és a rozsda eltávolításával kezdődik, amit drótkefével, csiszolópapírral, rozsdamaróba vagy petróleumba mártott ronggyal tehetünk meg. A tisztítás legyen alapos, mert csak a tökéletes felületen tapad meg jól az új festékréteg. A tiszta felületet lakbenzinnel vagy terpentinnel dörzsöljük át, ezután következhet az újrafestés, több rétegben, a rétegek között megfelelő száradási időt hagyva.

Miért fekete?
Hogy a kovácsoltvas klasszikusan miért fekete? Erre nagyon egyszerű a magyarázat: régen, amikor még nem álltak rendelkezésre különféle színes felületkezelő anyagok, a vasat egyszerűen szurokba mártották, ezenmód növelték tartósságát.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Az erőteljesen növekedő és elágazódó fészkes virágzatú növény fáradhatatlanul hozza élénksárga virágait. A Samsara (Bidens ferulifolia) ellenáll a szélsőséges időjárásnak, az erős szélnek. A rendszeres tápanyagellátást hatalmas virágpompával hálálja meg.
Amikor új konyhánk kialakításán gondolkozunk, számos variáció merül fel, amíg a végleges összeállítást meghatározzuk. A lehetőségeket most ebben a modern bútorozású, az étkezővel és az előtérrel egy légterű konyhában vesszük górcső alá.
Négy éve döntött a házaspár: hogy a nagyszülőktől örökölt szentendrei nyaraló helyére lakóházat építenek. Amióta felnőtté cseperedett a gyermekük, és saját lakásba költözött, egyre gyakrabban jártak ki a Pilis lábához, az erdő melletti domboldalon fekvő telekre.
A laminált forgácslap az egyik legolcsóbb bútoripari alapanyag. Szekrénytestek, polcok, de igény szerint akár ajtófrontok vagy asztallapok is készülhetnek az óriási szín- és mintaválasztékban kapható, bár kétségkívül nem a legelegánsabb alapanyagok közé tartozó bútorlapból.
Merész grafika és merész színek jellemzik a Toulemonde Bochart szőnyegeit, melyek erőt és lüktetést varázsolnak minden helyiségbe.
Termékpaletta: gázkonvektor, falifűtő, gázbojler, kondenzációs kazán, beépíthető konyhai készülékek.
Intelligens energiafelügyelettel, világításkorszerűsítéssel az optimalizált energiafelhasználásért! www.henex.eu
Teljeskörű wellness megoldások a tervezéstől a kivitelezésig: szauna, infra, gőz, medence, fitnesz, szolárium.
Ha az Ön álma egy olyan medence, aminek a partján üldögélhet egy álmos vasárnap délután, vagy egy olyan, ami mindig hangos a játszó gyermekek zsivajától, vagy ami a barátoknak tartott kerti mulatság központja, mi megvalósítjuk álmait. Szolgáltatásaink: medenceépítés, felújítás, műszaki tanácsadás, gépészet, gépészeti egységek javítása, vegyszerek, medence-karbantartás.
60 európai cég termékei, 54 berendezett fürdőszoba box és 300 lapozón. Átlag feletti családias és előzékeny kiszolgálás. Legfőbb erősségünk a kreativitás és a vevő elképzeléseinek fényképszerű, háromdimenziós megjelenítése, gyors beszerzéssel és szállítással.
Impresszum | Médiaajánlat | Írjon nekünk | Cégregisztráció | Otthonok | Lakberendezés | Építkezés | Kert | Honlapkészítés
© MInden jog fenntartva Otthonteremto.hu 2012