Színek kavalkádja között

2015.10.28.

Színes és vidám családi otthonra vágytak vendéglátóink, amikor két évvel ezelőtt belefogtak Dunakeszin az építkezésbe. A lakópark új épületei között fekvő telek ideálisnak tűnt, hiszen adottságai lehetővé tették, hogy akkora házat építhessenek maguknak, amekkorában egy szinten, emeletráépítés nélkül is kényelmesen elférhetnek. S midőn a szerkezet elkészült, az így kialakított 139 nm-es lakás berendezése sem okozott gondot a vállalkozó kedvű házaspárnak.






A lakás alaprajzi kialakítása – hála Deme László építészmérnök terveinek – egyszerre látványos és praktikus. A jókora központi térben a nappali társalgója mellett az étkező is elfért, ám a konyha – fittyet hányva az oly trendi amerikai konyhás divatnak – a háziasszony kifejezett kérésére külön, zárható helyiségbe került, ekként a nemkívánatos ételszag nem szivárog be a nappaliba. Hogy azonban vacsorakészítés közben ne érezze magát kirekesztve a családi körből, a kis reggelizőasztallal komfortosabbá tett konyhát egy széles, kétszárnyú ajtóval szeparálták. Ha éppen nincs nagyüzem, az ajtó tárva-nyitva áll, és összekapcsolja a két teret.




Újonnan vásárolták a nappali bútorait, a közösen megálmodott saját stílusuk jegyeit követve: az élénk színekkel, gyarmati bőrbútorokkal, modern kiegészítőkkel kialakított enteriőr központi elemévé vált a barátságos, otthonos hangulatot és persze meleget árasztó világos cserépkályha-kandalló. Azért esett rá a választás, mert jobban melegít egy hagyományos kandallónál, egyszersmind tűzterének panorámaablakán át a lobogó lángok látványát is élvezhetik. A törtfehér cserepek remekül érvényesülnek az erős burgundi vörös árnyalatú hátfal előtt. Eleinte kicsit tartottak attól a fiatalok, milyen lesz, ha nagy felületen látják vissza a kis mintán kiválasztott tónust, nem lesz-e sok, netán rikító, ám a végeredmény meggyőzte őket. Az élénk fal nemcsak vidámítja, de különlegesebbé is teszi a nappali terét, és jól illik a sötétbarna bőrbútorokhoz is.




Az ívelt karfás sarokkanapé egyediségét a bőr és a textilkárpit kombinációja biztosítja, a komoly korpuszt a falszínnel megegyező bordós ülőpárnahuzatok, illetve a sárgával csíkozott, nemkülönben kockás párnák teszik vidáman bolondossá. Komolyabb és elegánsabb ezzel szemben a szomszédos étkező, ahol ugyancsak barna bőr kárpitos székeket társítottak a szép wengeszínű, faragott lábú asztalhoz. Az ünnepélyességet az ugyancsak négerbarna, földig érő taftfüggönyök fokozzák. Az összképet a fonott kosarak, a pirosas szőnyegek, a falat díszítő kedves képek és a üvegpöttyös Eglo-lámpák teszik igazán egyedivé és családiassá.





Még bátrabban színezték a falakat a konyhában, ahol a világos bútorok, a bézses csempeburkolat mellett még erőteljesebben megmutatkozik a bordó, sajátos hangulatot teremtve. A vaníliaszínű frontokkal tervezett konyhát egy-egy sötétebb, szintúgy bordós hatású ajtóval tették érdekesebbé. Az ablak alatti, radiátoros falszakasz elé állított fémlábú kisasztal mellé szívesen és gyakran ülnek le reggelizni, kávét-kakaót szürcsölgetni a családtagok.





Ha a nappalit elég élénknek láttuk, menjünk csak beljebb, a lakás intimebb zugaiba, a háló-, a gyerek- és a vendégszobába, vagy éppen a fürdőbe. Ezekben a helyiségekben tobzódnak aztán igazán a harsány árnyalatok! Az előző otthonukból magukkal hozott, kovácsoltvas jellegű bútorokkal berendezett hálószobában tombol a napsárga, melyet narancs függönyökkel, bordűrrel és ágytakaróval egészített ki a ház úrnője. Ez egyébként – saját bevallása szerint – a kedvenc helye. Ugyancsak sárga a babaszoba, benne piros szőnyeggel, zöld, mintás függönnyel és bájos tapétával lesz teljes a tarkabarka kavalkád. Üde és merész kiwizöldre festették a vendégszoba falait, ide az előző nappalijuk berendezése került. A világos juharszín modern bútorok, a halványbézs kihúzható kanapé kellemes összhangban van a friss sárgászölddel, mellette különösen szépen mutat a cseresznyés-vöröses parketta.




Legvagányabb azonban egyértelműen a zöld-narancs fürdőszoba, amelyet mindenképpen formabontóra és nagyon-nagyon különlegesre kívántak megkomponálni. A szép olasz csempe azonnal megtetszett nekik, s úgy érezték, ha e két színnel veszik körül magukat a fürdőben, csakis jókedvvel indulhat a napjuk. Nem tévedtek, hiszen a narancs mennyezetű és padlójú, zöld falú helyiség egyszerre tölti fel energiával, vidámsággal és frissességgel a benne tartózkodókat.


Tarka a lakás, a folyosó maga a festékespaletta, hiszen a falra aggatott zöld, sárga, narancs keretekbe rakott fotók tömege együtt hihetetlenül bohókás kedves látványt teremt, mintha az egész egy gigantikus modern festmény lenne. Egyedi családias stílusban, merész színválasztással alakította ki új házát a fiatal pár, mely időközben gyerekkacagással teli igazi otthonná vált. Nem akármilyenné, bár berendezése nem az aktuális divatot követi, hanem tulajdonosai szívének szavát…


 


Pannonhegyi Katalin



Tetszett a cikk? Kérje hírlevelünket!

Értesüljön az elsők között a legújabb trendekről, inspiráló lakberendezési ötletekről.

Tetszett a cikk? Ossza meg!

A tető elsődleges funkciója a ház utolsó szintje felett lezárni a teret, ezáltal megvédeni az épület szerkezeteit az időjárás káros hatásaitól. Másik, nem kevésbé fontos, esztétikai feladata az épület jellegének, stílusának meghatározása.

A kétszintes társasházi lakás tulajdonosainak egyértelműen a fehér a kedvenc színük.

Igazán helytakarékos és könnyed ez a mini home office.

A Sziámi-öböl partjainál, Bangkok és Phuket között félúton van egy bájos sziget, mely akár maga a Paradicsom is lehetne. Az itt található bungalók egyikébe látogatunk el, modern, mégis hamisítatlanul thai környezetbe.

A fehér enteriőrökre sokan csak legyintenek, hogy „olyan kórházszagú”. Pedig a fehér számtalan izgalmat és érdekességet rejt. A végtelen távolságot, a rendet, a tisztaságot jelképezi, és egyáltalán nem mondható unalmasnak.

1037 Budapest, Jablonka út 6.

Vizes, salétromos falak szigetelése fémlemez besajtolással, garanciával. Díjtalan árajánlat.

9461 Lövő, Kossuth Lajos u. 25.

Roto Alapelv - Több szabad tér. Több komfort.

1192 Budapest, Úllői u. 206.

Biztonságtechnikai termékek teljes választéka, értékesítés, telepítés, távfelügyelet.

1107 Budapest, Ceglédi utca 1-3.

A Bien-Zenker 1996 óta épít minőségi készházakat Magyarország egész területén. A családi házak mellett vállaljuk nyaralók, irodák, középületek (faluház, óvoda, idősek otthona) és családias panziók építését is. Amit kínálunk: - egy osztrák cég megbízhatóságát, - favázas, nagypaneles készház-technológiát, - egyedi és típustervek széles választékát, - tervezéstől a beköltözésig terjedő teljes körű szolgáltatást, - állandó, ellenőrzött minőséget, - szakszerű, pontos kivitelezést, - többféle kiépítési és felszereltségi fokozatot, - rövid kivitelezési időt, - fix, kalkulálható költségeket.

5561 Békésszentandrás, Kisfaludy u. 30.

Az Argomex Kft. 20 éves betonipari tapasztalatnak köszönhetően kiváló minőségben gyártja termékeit. Az érdeklődők 96 féle falburkoló kőből választhatnak. Az előre gyártott látszóbeton tökéletes burkolata nagy felületeknek, homlokzatoknak. Az egyedi zsaluzásnak köszönhetően sokféle forma megvalósítható.

© MInden jog fenntartva Otthonteremto.hu 2017