Összhangban az építészet és a környezet

2011.03.21.

A környező táj, a természet- és környezetvédelem, no meg a design inspirálta ezt a massachusettsi épületet.


Összhangban az építészet és a környezet


A terület már a nagyszülők idejében is a családé volt, akkor egy nyaralónak használt kis ház állt itt. A mostani tulajdonosok állandó lakhelyükké választották a természetvédelmi területnek is beillő helyet, ahol egy, a környezetbe simuló, családbarát, ugyanakkor energiatakarékos épületet szerettek volna építtetni.


Összhangban az építészet és a környezet


A ház egyik központi helye a részben fedett, deszkaburkolatú terasz, mely hatalmas nyílászárókkal nyitható össze a nappalival. A másik fontos tér természetesen a nappali-étkező-konyha együttese, mely az üvegfelületeknek köszönhetően szinte a környező táj része. A környező tájba illeszkedés vágya inspirálta az emeleti részt is, mely a fák koronájával került egy szintbe, így a hálószobából kinézve szintén az erdőben érezhetjük magunkat.


Összhangban az építészet és a környezet


A gépészeti kialakításnak köszönhetően az épület működéséhez 50%-kal kevesebb energia felhasználására van szükség, mint egy átlagos ház esetében.
Remek példa arra, hogy a 21. századi elvárásoknak és kihívásoknak megfelelve is lehet élhető otthont létrehozni.


Összhangban az építészet és a környezet


Összhangban az építészet és a környezet


Összhangban az építészet és a környezet


Összhangban az építészet és a környezet


Összhangban az építészet és a környezet


Összhangban az építészet és a környezet


Összhangban az építészet és a környezet


Összhangban az építészet és a környezet


Összhangban az építészet és a környezet


Összhangban az építészet és a környezet


Összhangban az építészet és a környezet


Összhangban az építészet és a környezet


Az épületet tervezte: Zero Energy Design
Forrás: zeroenergy.com



Tetszett a cikk? Kérje hírlevelünket!

Értesüljön az elsők között a legújabb trendekről, inspiráló lakberendezési ötletekről.

Tetszett a cikk? Ossza meg!

Egy ágy, mely abszolút közel hozza a természetet. Testközelbe.

A sorházi lakások tulajdonosai gyakran azon törik a fejüket, mivel tudna az ő homlokzatuk kicsit kitűnni a monoton utcaképből. Ennek az épületnek sikerül felhívni magára a figyelmet.

Rusztikus és modern bájosan keveredik ebben a csodás portugál fészekben.

Néha egy helyiségbe elég egyetlen izgalmas, érdekes bútordarab vagy dekorációs tárgy. Például egy lámpa.

A kortárs szőnyegek gyártásának úttörője, a francia Toulemonde Bochart a gyerekek részére is tervez inspiráló, vidám talpalávalókat.

1023 Budapest, Ürömi u. 45.

40 000 termék 530 m2-en! Igényes mediterrán, rusztikus lakberendezés. Minden, ami a házhoz kell!

2072 Zsámbék, Magyar u. 21-23.

Kül- és beltéri lakossági fém, fa ill. műanyag bútorok és kiegészítők széles választéka közvetlenül a gyártótól.

1183 Budapest, Üllői út 526.

Cserépkályhák, kandallók építése, egyedi igény szerint. Tűzterek és egyéb kiegészítők értékesítése.

3700 Kazincbarcika, Bolyai tér 1.

Több, mint 30 éve a PVC ablak- és ajtóprofilgyártás élvonalában! Új 7 kamrás profilrendszer. Egyedülálló ár/érték arány! Mielőtt döntene, látogassa meg honlapunkat, hogy tudja, mi különbözteti meg egyik műanyag ablakot a másiktól!

2660 Balassagyarmat, Szügyi út 62.

Xhénia aluradiátorok és nyílászárók gyártása, forgalmazása. Megbízható terméket, megbízható helyről.

© MInden jog fenntartva Otthonteremto.hu 2012