Lakberendezési tipp: Tündöklő türkiz

2010.08.23.

Ebben a meghitt hálószobai pihenősarokban úgy tündökölnek a türkiz részletek, mint megannyi apró drágakő. Az egyébként viszonylag monokróm környezet alapszínei a barna különböző árnyalatai, a füstbarnától kezdve az aranybarnán át egészen a csokoládébarnáig.


Tündöklő türkiz


Ebbe a megnyugtató színközegbe visz új életet a türkiz a maga csodás, semmihez sem fogható ragyogásával, mely e békés háttér előtt még inkább magára vonja a tekintetet.
Nem csoda, hogy a türkiz szín megnyugtató, ugyanakkor élénkítő hatással van ránk. Magáról a kőről azt tartják, hogy az egyik legfontosabb gyógyító elem. Vigasz a léleknek, jótét a testnek, védelmet nyújt, tisztító hatású, és – állítólag – eloszlatja a körülöttünk felhalmozódott negatív energiákat. Érthető, hogy évezredek óta sokan amulettként őrzik a türkizt.



Tündöklő türkizTündöklő türkiz


Ha ezeket a gyógyító energiákat magunk körül szeretnénk érezni, már magával a színnel is jótékony hatást érhetünk el. Ha úgy, mint itt, egy semleges, megnyugtató színnel társítjuk, akkor különösen jól érvényesül a szépsége. Ráadásul mostanában ez a párosítás rendkívül trendinek is számít.

Szöveg: Barna Ildikó
Fotók: La Tenda, Kobe



Tetszett a cikk? Kérje hírlevelünket!

Értesüljön az elsők között a legújabb trendekről, inspiráló lakberendezési ötletekről.

Tetszett a cikk? Ossza meg!

Régi ismerősöktől kaptunk meghívást fotózásra. Meg sem kellett néznünk a lakást, hiszen előző, mediterrán hangulatú otthonukat ismerve biztosak voltunk benne, hogy valami szép vár ránk. Nem csalódtunk.

A tisztaság, egyszerűség érzetét árasztja a törtfehér színben megkomponált tágas nappali szoba. A modern, finom vonalvezetésű bútorok szinte beleolvadnak a hangsúlyos építészeti környezetbe. Sötét színeikkel csupán a dohányzóasztal és a kandalló tűzterének...

Mint a régi kockaházak kicsit újrafogalmazott változata. Itt egy kis toldalék, ott egy tetőkiugró, és máris egy új hangulatú otthon jött létre. A hatvanas, hetvenes években a magyar falvakban az eredeti, a környékre jellemző építészeti jellemvonásokat elhagyva...

Az előszoba bár meglehetősen kicsi, nagyon fontos része a lakásnak.

De természetesen nem mindegy, hogy mire. Néhány otthonban bizony elég fura dolgokra.

2096 Üröm, Fő utca 1.

60 éves cégünk a kőfaragás, a műemléki rekonstrukciók és a magasépítés területén is vezető a piacon.

2120 Dunakeszi, Kérem, keressen telefonon!

Tervezéstől a kulcsátadásig! Megtervezzük lakásának berendezését, igény esetén kivitelezzük, szükség esetén beszerezzük az engedélyeket is. Az első megbeszélés ingyenes.

9024 Győr, Baross G. u. 42.

Minőségi építőanyagok elérhető áron.

1047 Budapest, Váci út 53.

Egyedülálló ragasztási technológiával készült zuhanykabinok.

8200 Veszprém, Kádártai u. 33.

Spanyol, olasz, német, magyar, lengyel, cseh, szlovák, burkolóanyagok, csaptelepek, zuhanyrendszerek, szaniterek, zuhanykabinok. Folyamatos akciók!

© MInden jog fenntartva Otthonteremto.hu 2012