Hagyományra hagyatkozva
2010.03.31.
A Zsámbéki-medence bájos községében álló ház tökéletesen illeszkedik a tradicionális faluképhez. Az utcára merőleges, a kert felé mélyen benyúló épület egyszerűségével, hagyományos formájával és finom dekorációjával a régi idők átgondolt építészetét hivatott népszerűsíteni.

A galéria megnyitásához kattintson a képre!
A kis falusi utcán a csodálatos, kovácsoltvas kapu hívja fel először a figyelmet a házra. Maga az épület finoman olvad be a régi házak közé. Nem hivalkodik, nem visel magán díszes erkélyeket, ballusztrádokat. Sallangmentes tömege a hagyományos parasztházak modern leképezése, mely természetesen egy minden ízében 21. századi otthont rejt.
Ha nem lenne rajta az Alpokban megszokott, homlokzatra festett címer, akkor is sejtenénk, hogy ez egy építész háza. Egy azóta kivitelezővé vált építészé, akinek – mint annyi más kivitelező esetében is – saját otthona volt az első munkája. Angyal György ezt az épületet barátjával és alkotótársával, Borzák Richárddal közösen készítette. A munka oly jól sikerült, hogy a páros azóta is együtt dolgozik. A tervező Borzák Richárd és a kivitelező Angyal György neve sok házat fémjelez szerte a Zsámbéki-medencében.
A kert felé ményen benyúló épület elrendezése abszolút a hagyományokon alapszik. Az utca felőli traktusban kapott helyet a lakóház, a hátsó, kert felőli részen pedig – a régi gazdasági épületek helyén – a kerti tárolók és a garázs. Az épületbe természetesen egy boltíves verandán keresztül jutunk be, mely csak a bejárat előtt húzódik.
Bent felborul a hagyományos rend. Bár a szélfogóból belépve először a konyhát pillantjuk meg, mely megfelelhet a régi lakókonyháknak, de a „tisztaszoba”, vagyis a nappali ezzel a konyhával egy térben kapott helyet, míg az utcafronti oldalon a hálószobák, a dolgozószoba és a fürdőszoba helyezkedik el.
Mivel a tetőtérben csak az utcafronti oldalon alakítottak ki lakóhelyiségeket, a konyha-nappali-étkező felett szabadon szárnyalhat a tekintet a födémig. A szellős teret egy érdekes, boltívekkel összekötött pillérsor vágja ketté, optikailag szeparálva egymástól a nappalit és az étkezőt. A helyiség természetes bevilágításáról az étkező felőli oldal hatalmas ablaksora és a nappali feletti tetőtéri ablakok gondoskodnak.
Az épület végleges formáját három év alatt nyerte el. Talán éppen azért ilyen testreszabott és jól működő, mivel gazdája a tervezéstől kezdve az utolsó simításokig részt vett a munkában.
Szöveg: Barna Ildikó
Tervező: Angyal György és Borzák Richárd
Kivetelező: Angyal György
Tetszett a cikk? Ossza meg!
Ha valami egyszerűvel szeretné feldobni nappaliját vagy hálóját, ezt a függönymegoldást Önnek találták ki.
Otthonunkban a tárolóbútoroknak alapvetően két feladatot kell teljesíteniük: bizonyos holmikat el kell rejteniük, másokat dekoratívan meg kell mutatniuk. Hogy ennek eleget tegyünk, többféle módszer áll rendelkezésünkre.
A dekupázstechnika számos lehetőséget rejt, akár designtárgyakat is készíthetünk segítségével.
Ma már nemcsak a hagyományos fényáreresztő és sötétítőfüggönyök közül választhatunk, egyre divatosabb a rendhagyó megjelenésű lapfüggöny is. Az ablak síkjával párhuzamosan, egymás mögött mozgatható lapok merevségét, tartását a felfüggesztő szerkezet...
Ez a nyaraló egy igazi paradicsom. Egy bulizóna, ahol a háziak nemcsak pihenni, de ellazulni, elmélkedni, vendégeket fogadni, netán borozgatni tudnak. Nem túl nagy, de mérete a célnak tökéletesen megfelel, és azt vitatni sem lehet, hogy berendezése...
Arra törekszünk, hogy a bútorok az Ön által igényelt funkciókat időtálló, az egyéni stílusának megfelelő formában jelenítsék meg. Klasszikus, modern és designbútorok tervezése, belsőépítészet, komplett lakberendezés. A saját széria és egyedi bútorok tervezésétől a gyártáson keresztül a helyszíni szerelésig.
Vagyonvédelem, Biztonságtechnika, Riasztó rendszerek, Kapuautomatizálás, Kapumozgatás
Minden, amire szükség lehet egy fürdőszobában! Látványtervezéssel segítjük álmai megvalósítását!
Impresszum | Médiaajánlat | Írjon nekünk | Cégregisztráció | Otthonok | Lakberendezés | Építkezés | Kert | Honlapkészítés
© MInden jog fenntartva Otthonteremto.hu 2012