Falak ölelésében

2010.10.26.

Szokásunktól eltérően most egy olyan házba látogattunk el, amely építészetileg késznek mondható ugyan, de berendezése a végleges bútorokkal még hátravan. Ennek ellenére érdemes a bemutatásra, hiszen számos olyan esztétikai értékkel bír, mely követendő példát mutathat.


Az utca felőli látvány szigorú zárkózottságát az íves falak oldják


Az utca felőli látvány szigorú zárkózottságát az íves falak oldják


A budai hegyvidék egyik szeszélyesen kanyargó, szűk utcájában áll az utcafrontnak háttal a zárkózottságot sugalló épület. Az építész és a megrendelő szándéka szerint egyszerű benyomást kelt, ám jó arányaival, a környéken páratlan tömegformálásával, a szokottnál alacsonyabb tetőhajlásával mégis kitűnik környezetéből. Az északi irányban enyhén lejtős telek maga kínálta a lehetőséget, hogy a ház déli irányban, a kert belseje felé nyíljék, csak az emeleti ablakokon lehet kitekinteni az északi panorámára. Az épület alapja követi a telek szabálytalan alakzatát.


Erőteljesen előreugró párkányzat és alacsony tetőhajlás teszi karakteressé, egyedivé a házat


Erőteljesen előreugró párkányzat és alacsony tetőhajlás teszi karakteressé, egyedivé a házat


A két szárny ölelésében intim jellegű, patioszerű terasz hangulatát a túlnyúló, áttört falak még jobban erősítik. A teraszt övező, szakember által tervezett meredek kert kanyargós ösvénnyel kúszik fel a hegyoldalba, ahol egybeolvad az eredeti ősfás természettel. A kétszintes ház belső elrendezése klasszikus megoldású. A földszinten, a nappalin kívül csupán a szülői háló van. Az emeleten épületszárnyanként négy hálószoba, páronként egy-egy fürdőszobával. Az egyik oldal a gyerekeké, a másik a vendégfogadást szolgálja. A pincében a gépkocsitároló és a háztartási szoba mellett a szabadidő kellemes és hasznos eltöltésére alkalmas helyiségek, kondicionálóterem, szauna és uszoda található, melyek természetes fényét két felülvilágító ablak biztosítja. A földszint egybenyíló terei a kert felé néző nagy üvegfelületeknek köszönhetően intenzív kapcsolatban állnak a természettel. Izgalmas belső tereket fognak körbe a köríves, hegyes- és tompaszögű falak, melyek részben a telek adottságaiból következnek.


A még csak ideiglenesen berendezett nappali főfalára klasszikus formájú kandallót építettek


A még csak ideiglenesen berendezett nappali főfalára klasszikus formájú kandallót építettek


A szinteket összekötő hengerfalú lépcsőház vagy a nappali „letört” szöge már önmagában látványos enteriőr. Körívben végződik a bejárati előszobához szervesen kapcsolódó praktikus gardróbhelyiség. Fokozza a nagyvonalú hatást a sötétbarna, egyedi gyártású faajtók, ablakkeretek karakteres látványa. Különösen dekoratív a konyha tekintélyes méretű eltolható ajtaja, mely mesteri kivitelezésű, könnyedén mozgatható, hang- és légmentesen zárható. A földszinten a mályva és a bézs különböző árnyalatai dominálnak. A falakat selyemfényű textúrás tapéta, a padlót kerámialap borítja. A nappali és a közlekedőterek hatalmas üvegfelületeit zöld színű, apró, Tudor-mintás sötétítő takarja, kiegészítve a krémszínű tüllfüggönyöket. Szinte szobaszerű a tágas konyha elegáns, klasszikus, kazettás tagozású bútorával.A szigetes elrendezésnek és a professzionális felszerelésnek hála a főzés itt közösségi élménnyé válik.


Falak ölelésében


A változatos beosztású, igényes kialakítású gardróbszekrény bő tárolási teret kínál


Fontos szerepet játszanak még a közlekedők mindkét szinten faltól falig beépített szekrényei, melyek az ajtók színéhez igazodva szintén sötétbarnák. Az ajtók üvegfelületei homokfúvott, szecessziós rajzolatúak, az emeleten apró apácarácsmintásak. A pinceszinten a tervek szerint a későbbiekben bárpulttal kiegészülő medenceteret egy nem mindennapi díszítőelem, murális teszi széppé. A XVI. század végi velencei festészet hagyományaira támaszkodó, a kor stílusjegyeivel megfestett nőalakok légies könnyedséggel táncolnak, úsznak a levegőben. A jelenet látványosan kettőződik a vízben, egybeolvadva saját tükörképével. A 18 nm-es seccotechnikával készült képet a Giornata falképkészítő műhely diplomás festőművészei tervezték és kivitelezték.

Építésztervező: Gyüre Zsolt, Telefon: 214-3202




Magasfokú igényességről árulkodnak az épület egyes részletei is. Légies könnyedségű a bejárat feletti üvegtető


Magasfokú igényességről árulkodnak az épület egyes részletei is.
Légies könnyedségű a bejárat feletti üvegtető


A épület a kert belseje felé tárulkozik ki. A két épületszárny ölelésében intim jellegű, patioszerű terasz van


A épület a kert belseje felé tárulkozik ki.
A két épületszárny ölelésében intim jellegű, patioszerű terasz van


Fagerendából készültek a játszótéri bútorok és a hűs árnyat adó pavilon


Fagerendából készültek a játszótéri bútorok és a hűs árnyat adó pavilon


Az „épített” kert kanyargós ösvénnyel kúszik fel a hegyoldalba, ahol egybeolvad az eredeti ősfás természettel


Az „épített” kert kanyargós ösvénnyel kúszik fel a hegyoldalba,
ahol egybeolvad az eredeti ősfás természettel


Az áttört fal egyrészt kinyitja, másrészt lehatárolja a teret


Az áttört fal egyrészt kinyitja, másrészt lehatárolja a teret


Sóskúti mészkőből készültek a hangsúlyosan vízszintes tagolású homlokzatok


Sóskúti mészkőből készültek a hangsúlyosan vízszintes tagolású homlokzatok


A meredek támfalat változatos színű és formájú növények tarkítják


A meredek támfalat változatos színű és formájú növények tarkítják


Falak ölelésében


A szülők fürdőszobájának eleganciáját a márványhatású lapok és a tükör rámás kerete adja


A szülők fürdőszobájának eleganciáját a márványhatású lapok és a tükör rámás kerete adja


Az uszodatér művészi igényességgel készült falfestménye önmagáért beszél


Az uszodatér művészi igényességgel készült falfestménye önmagáért beszél


A professzionális konyhában igényesek a részletek is. A porcelán fogógombokat kézzel festett virágminták díszítik


A professzionális konyhában igényesek a részletek is.
A porcelán fogógombokat kézzel festett virágminták díszítik


Az emeleti „gyermekszárny” fürdőszobája pasztellszíneivel, apró mozaik csempéivel igazi „vízi paradicsom” a gyermekek számára


Az emeleti „gyermekszárny” fürdőszobája pasztellszíneivel,
apró mozaik csempéivel igazi „vízi paradicsom” a gyermekek számára


A lépcsőház központi, spirális magja, hasonlóan egy csigaház felépítéséhez, itt is a ház központi részét képezi


A lépcsőház központi, spirális magja, hasonlóan egy csigaház felépítéséhez,
itt is a ház központi részét képezi


Falak ölelésében


Falak ölelésében



Tetszett a cikk? Kérje hírlevelünket!

Értesüljön az elsők között a legújabb trendekről, inspiráló lakberendezési ötletekről.

Tetszett a cikk? Ossza meg!

A nappali a társasági élet színtere. Itt reprezentálunk, fogadjuk vendégeinket, itt éli életét együtt a család. A hálószoba viszont csak a miénk.

Helen Amy Murray kimagasló textiltervező tehetség fiatalkora ellenére nemzetközi elismertséget szerzett. Kézzel készült luxuskreációit a saját maga által kifejlesztett újfajta technikákkal (speciális vágás, hímzés, festés stb.) hozza létre.

A Maia-kollekció már a nyarat idézi: a kikelet ihlette vibráló növényi motívumokkal, nyomott textilekkel, lágy hímzett selymekkel és kifinomult szövetekkel kápráztat el. A retro design forgó fotelek huzatának mintája a színpompás, illatozó nyári kert „lenyomata”.

Aki szereti a nőies, de extravagáns megoldásokat, az egyszerűen imádni fogja ezt az ágytakarót.

Narancsliget lakópark – hangzatos név egy budapesti épületegyüttesnek, bár a terveket elnézve illeni fog rá. A modern vonalvezetésű, részleteiben szépen kidolgozott épületegyüttes egy gyönyörű parkot vesz körül, ahol ha narancs nem is, de sziesztára csábító...

2400 Dunaújváros, Baracsi út 18.

Kiváló ár/érték arányú egyedi konyhabútorokat készítünk, akciós beépíthető készülékeket forgalmazunk.

8330 Sümeg, Hunyadi u. 2.

Vállalkozásunk AD BRÜGMANN típusú, 5 kamrás nyitászárók gyártásával, értékesítésével foglalkozik.

1047 Budapest, Gárdi J.u.41.

Régi ajtó új ruhában! Soha többé nem kell mázoltatnia. Bútorai, padlója színéhez hangolhatja ajtajainak bevonatát.

1211 Budapest, Bajáki Ferenc u. 27.

Cégünk a "páraelszívók szakértője". Fali, sziget, modern és rusztikus páraelszívók széles választéka.

8200 Veszprém, Kádártai u. 33.

Spanyol, olasz, német, magyar, lengyel, cseh, szlovák, burkolóanyagok, csaptelepek, zuhanyrendszerek, szaniterek, zuhanykabinok. Folyamatos akciók!

© MInden jog fenntartva Otthonteremto.hu 2018