Erős kontrasztok
2010.04.10.
Az új típusú társasházak világát éljük, melyeknek már a nevük is új: lakóparkok. Bár a kifejezés eredetileg nem társasházakat jelölt volna, az első idők rossz szóhasználatának köszönhetően a magyar köztudatba már így épült be. Egy ilyen nemrég épült ház, az István Park egyik otthonába látogattunk el.
A galéria megnyitásához kattintson a képre!
A másfél szobás lakások között az 50 nm-es már nagynak számít. Főleg ha a konyha sem külön helyiség, hanem a nappali részeként jelenik meg. Ebből az 50 nm-ből remek kis első otthont varázsoltak. Persze, mint mindig, a nagyvonalú és kényelmes térszerkezetnek a jó tervezés volt az alapja. És hogy ez miben rejlik? A társasház elegáns folyosójáról nem egy szűk előszobába, hanem egyenesen a központi térbe jutunk. Itt helyezték el a konyhát, valamint a nappalit és az étkezőt. A látványos burkolatváltásnak és a konyhát határoló, a pultnál valamivel magasabb parapetfalnak köszönhetően a funkciók mégis jól elkülönülnek, de úgy, hogy közben szabadságérzetet biztosítanak. Mivel a lakás viszonylag kicsi, kell is ez a nagy lélegzetvétel. Az egy tér lehetővé teszi, hogy vendégség alkalmával a társaság egyik fele az étkezőasztal mellett üljön, a másik fele akár a kanapén heverésszen, mindezt úgy, hogy közben a konyhában tevékenykedő háziasszonnyal sem szakad meg a kapcsolatuk. A pult mögé emelt magas perapet pedig biztosítja, hogy a sütés-főzés nem éppen szemet gyönyörködtető kellékei kellő takarásban maradjanak.
A kvázielőszoba folytatásában egy kis, ajtóval nem leválasztott folyosó szolgál az intimzóna helyiségeinek megközelítésére. Az első ajtó a WC, amiben természetesen egy kis mosdótálat is elhelyeztek, hogy a vendégeknek ne kelljen a fürdőszoba intimitását megzavarni. Erről a folyosóról nyílik még a fürdő- és a hálószoba, valamint mérete lehetővé teszi egy viszonylag nagy méretű gardrób elhelyezését is.
A hálószoba hangulata a nappaliéhoz hasonló. Az egyik falat itt is mélyburgundi árnyalattal emelték ki, ettől kapott igazi budoárhangulatot a helyiség. Igazi meghitt fészek, melynek középpontjában az ágy áll. Központi szerepét a mögötte lévő falba épített különleges világítás is erősíti.
És végül, ami igazán különlegessé teszi a lakást, a nappaliból és a hálószobából egyaránt megközelíthető kis erkély, mely – lévén a lakás földszinti – saját, külön bejáratú kis kertben folytatódik. A kontrasztok kontrasztja: apró luxus a nagyváros szívében!
Szöveg: Barna Ildikó
Fotók: Varga Gábor Ákos
Beruházó: SL Properties
Tervező: Hevesi és Pap Építészeti Stúdió Kft.
Tetszett a cikk? Ossza meg!
Modern design – környezetkímélő módon.
A kétszintes házat szerkezetkészen vásárolta meg az ifjú pár. Olyan otthont óhajtottak, amely a kor követelményeinek megfelelően divatos, híven tükrözi dinamikus életmódjukat, ugyanakkor kényelmes, bensőséges légkört sugároz.
Sokan visszasírják gyerekkoruk mérleghintáit, nekik találták ki ezt az étkezőasztalt.
A Palmetta Design-galéria kínálatában neves formatervezők legújabb tárgyaira bukkantunk. Mellettük jól megférnek a design területének klasszikusai, és a közelmúlt formatervezési különlegességei.
A homlokzatok és lábazatok burkolása, színe, a választott anyagok struktúrája erősen meghatározza az épület karakterét, de jelentősége mégis inkább védelmi funkciójában rejlik, hiszen elsősorban a szerkezeteket kell megóvnia az időjárás viszontagságaitól.
BoConcept Dánia legnagyobb, 240 márkaüzlettel rendelkező nemzetközi bútor-kiskereskedelmi hálózatának márkaneve.
Cégünk a "páraelszívók szakértője". Fali, sziget, modern és rusztikus páraelszívók széles választéka.
LG, Samsung, Midea, Hitachi klímák 10 év garanciával. Családi házakba komplett rendszerek. Már több, mint 10éve.
Zuhanykabinok, zuhanytálcák, akril fürdőkádak, öntött műmárvány mosdók, fürdőszobai csaptelepek, fürdőszobabútorok, fürdőszobai elektronika
Impresszum | Médiaajánlat | Írjon nekünk | Cégregisztráció | Otthonok | Lakberendezés | Építkezés | Kert | Honlapkészítés
© MInden jog fenntartva Otthonteremto.hu 2012